Az „adagietto” egy zenei szakkifejezés, amely az olasz „adagio” szóból származik. Az „adagio” lassú, nyugodt tempót jelöl, míg az „adagietto” egy kissé gyorsabb, de még mindig lassú tempót jelent. Általában olyan műveknél használatos, ahol az érzelem vagy líraiság kifejezése fontos.
Példák az adagietto használatára:
- Gustav Mahler: V. szimfónia (IV. tétel, Adagietto): Ez a leghíresebb adagietto tétel a klasszikus zene világában. Mahler itt a mély érzelmek kifejezésére használja ezt a lassú, lírai tempót.
- Samuel Barber: Adagio for Strings: Bár ez a darab formálisan nem „adagietto”, a tempója és hangulata nagyon hasonló, így gyakran említik hasonló kontextusban.
- Jean Sibelius: Valse Triste: Szintén nem ‘adagietto’ tétel, de a melankolikus és szívbemarkoló hangzás hasonló hatást kelt.
Az „adagietto” tehát olyan részek jelölésére szolgál, ahol a zene a lassú, érzelmekkel teli tempón keresztül próbál hatást gyakorolni a hallgatóra.