A "disztichon" kifejezés a költészet világában két sortípusból álló versformát jelent, amelyet különösen az ókori görög és latin irodalomban alkalmaztak előszeretettel. A disztichon egy hexameterből és egy pentameterből áll, ebből eredően a neve is, hiszen a "di-" előtag kettőt, a "stichos" sorokat jelent. Elsősorban az epigrammák és elégiák szerkezeteként használták. Ahhoz, hogy érthetőbbé váljon a disztichon, nézzünk néhány példát:
-
Catullus 85. – Odi et Amo:
- Hexameter: "Odi et amo. Quare id faciam, fortasse requiris?"
- Pentameter: "Nescio, sed fieri sentio et excrucior."
-
Ovidius – Halált Uszító (Elegia):
-
Tibullus – Első Ecloga:
- Hexameter: "At tu blandus, amor, tenero puer ales ab ortu,"
- Pentameter: "Laeta tibi geminos iniciatumba boves."
A disztichon a ritmika és hangsúlyozás játékossága révén különleges helyet foglal el a klasszikus költészetben. Kiválóan alkalmas érzelmek, gondolatok tömör és kifejező megformálására, amely a fent említett példákban is érzékelhető.
