Az "anapesztus" egy költészeti szakkifejezés, ami az időmértékes verselés egyik verslábtípusát jelenti. Az anapesztus a hangsúlytalan-hangsúlytalan-hangsúlyos szótagokból áll, vagyis két rövid szótagot követ egy hosszú. Jelölése: ∪∪—. Az anapesztus dinamikus, lendületes ritmust ad a verseknek, ami gyakran hasznos a drámai vagy élénkebb költeményekben.
Példák:
- (∪∪—) "a tenger szélén állok én"
- (∪∪—) "és a hold fénye kísér"
Az anapesztus ritkábban fordul elő a magyar költészetben, mivel a magyar nyelv természetesen inkább a trochaikus (—∪) ritmust kedveli, de azért találunk rá példákat a magyar irodalomban is. Az anapesztus használata kihívás, mivel a magyar nyelvben a hangsúly általában a szó elején van, ami megnehezíti az ilyen ritmusú sorok létrehozását. Mindazonáltal, ahol sikerül, ott egyedi zeneiséget ad a szövegnek.
