A kiabálás szó a magyar nyelvben azt jelenti, hogy valaki hangosan, gyakran indulatosan vagy figyelemfelkeltő módon beszél vagy kiált; gyakorlatilag a szóbeli kommunikáció intenzív, emelt hangerővel történő formája. A szó főnévi alak, amely a „kiabál” (ige) cselekvését fejezi ki – vagyis amikor valaki felemeli a hangját, hogy erős érzelmeket fejezzen ki, felszóljon, jelezzen, vagy segítséget kérjen.
A kiabálás gyakran együtt jár negatív érzelmekkel (mint például harag, félelem, stressz), de lehet pozitív szituációk része is (öröm, izgatottság), vagy akár vészhelyzet esetén hasznos (figyelmeztetés, segítségkérés).
Példák a „kiabálás” használatára
- A tanár mérges lett, és kiabálásba kezdett a rendetlen diákokkal.
- A szomszéd lakásból hangos kiabálás hallatszott, miközben veszekedtek.
- A meccsen óriási kiabálás töltötte be a stadiont, ahogy a szurkolók biztatták kedvenc csapatukat.
- A segélykérés gyakran hangos kiabálással jár, hogy minél többen hallják.
- A kisgyerek sírás helyett inkább kiabálással próbálta magára vonni a szülei figyelmét.
- A reggeli kiabálás miatt alig tudtam pihenni, pedig szabadságon vagyok.
- Veszély esetén a gyors kiabálás életet menthet, mert az emberek így azonnal felfigyelnek a problémára.
Szinonimák
A „kiabálás” szónak több magyar szinonimája is létezik, melyek jelentésükben vagy hangerejükben, érzelmi töltetükben differenciálódhatnak. Az alábbi szavak hasonló szituációkban használhatók:
- Üvöltés
- Ordítás
- Rikácsolás (általában élesebb, visítóbb hangú kiabálás)
- Lármázás (többféle hangos zaj, beszéd is lehet benne)
- Rákiáltás (hirtelen, rövidebb kiabálás)
A „kiabálás” tehát a kommunikáció egy erőteljes, érzelmi töltetű, hangos formája, melyet mind pozitív, mind negatív helyzetekben használunk, de általában valakinek a figyelmének felkeltésére, megijesztésére vagy érzelmek kifejezésére szolgál.
