A „burnót” szó magyarul egy kevésbé ismert, régi kifejezés, amelyet főként a régies nyelvhasználatban lehet hallani vagy olvasni. Elsősorban az alábbi jelentéssel bír:
Jelentése:
A burnót egy orrszippantásra használt, finomra őrölt dohánypor, más néven tubák. Ezt a port általában kis fémdobozból vagy díszes tartóból szippantották fel az orrukba, ami később hirtelen tüsszentéshez is vezethetett. A dohánylevelek különféle fűszerekkel és illóolajokkal voltak keverve, hogy aromásabb élményt adjanak.
Példák a „burnót” használatára:
- „A nemes úr elővette a burnót-szelencéjét, és kínálta vendégeit is egy csipet burnóttal.”
- „Régen az idősebb férfiak gyakran tartottak a zsebükben burnót-szelencét.”
- „Egy csipet burnót, és máris jobb kedvre derül az ember.”
- „A burnót szippantása után nevetve tüsszentett az egész társaság.”
- „Gyűjtők ma is keresik a régi, díszes burnót-szelencéket.”
- „Az öreg földesúr mindig magánál hordta kedvenc burnótját.”
Szóhasználat, előfordulás:
Manapság már igen elavult, ritkán használatos, főképp irodalomban, néprajzi írásokban, történelmi regényekben találkozni vele.
Szavak, amelyek hasonló jelentéssel bírnak (szinonimák):
- tubák
- dohánypor
- orrdohány
Érdekesség:
A burnót szokása főleg a 18–19. században terjedt el, és nem csupán a dohányzás alternatívájaként funkcionált, hanem sokszor társasági események kiegészítője is volt. Bentlakásos iskolákban vagy katonai körökben is divatos volt egy csipet burnóttal feldobni a hangulatot.
Összefoglalva:
A burnót – vagyis orrszippantásra szánt dohánypor – mára már szinte csak régies szóként él a magyar nyelvben, de érdekes része történelmünknek és kultúránknak.
