Az „ülő” szó a magyar nyelvben elsősorban a „ül” ige melléknévi igenévi (folyamatos melléknévi igenév) alakja, de önálló főnévként vagy melléknévként is előfordul. Íme részletesen az „ülő” szó jelentése és használata:
1. Jelentés (igei alak – folyamatos melléknévi igenév)
Valaki vagy valami éppen ül, tehát nem áll, nem fekszik és nem is mozog, hanem fenekén, ülő helyzetben tartózkodik.
Példák:
- Az ülő férfi olvas az újságban.
- Az ülő madár nem repül el.
- Egy órán keresztül csendben ülő gyerekek példásan viselkedtek.
2. Jelentés (melléknévként használva)
Olyan, aminek az a tulajdonsága, hogy ülni lehet rajta vagy azon szoktak ülni.
Példák:
- ülő munkát végez (olyan munka, amit ülve csinálnak, pl. irodai munka)
- ülő életmód (kevés mozgással járó, főként ülő tevékenység a nap folyamán)
3. Jelentés (főnév – ritkábban)
Főként régiesen: pad, ülőhely.
Példák:
- A régiek kőből készült ülőn pihentek meg.
- A templomban fapados ülőket helyeztek el.
Szavak, kifejezések, amik kapcsolódnak az „ülő” szóhoz:
- ülő testhelyzet / ülő póz
- ülőhát (hely, ahol ülnek)
- ülősztrájk (tiltakozás ülve)
- ülőgarnitúra (ülőbútorok együttese)
Szinonimák
Az „ülő” szónak kevés közvetlen szinonimája van, hiszen speciális jelentéssel bír. Az alábbiakat lehet részben szinonimaként használni a megfelelő szövegkörnyezetben:
- leült (múlt idő, eltérő szófaj)
- ülve
- helyet foglaló (ritkán)
- tartózkodó (ritkábban használatos ebben az értelemben)
Összefoglalva:
Az „ülő” szó jelentése tehát: ülő helyzetben lévő, vagy olyan, amelyen ülni lehet, illetve régebben ülőhelyet is jelenthetett. Különböző élethelyzetekben, szókapcsolatokban találkozhatunk vele, például: ülőfoglalkozás, ülőpárna, ülőterem, stb.
