A "szupernóva" egy csillagászati jelenség, amely során egy csillag élete végén hatalmas robbanásban felragyog és anyagát az űrbe szórja. Ez a robbanás olyan fényes lehet, hogy akár egy egész galaxis fényességével vetekszik rövid ideig. A szupernóva-robbanás során nehéz elemek is keletkeznek, amelyek később a csillagközi térbe kerülve új csillagok és bolygók anyagává válnak. Alapvetően kétféle szupernóvatípust különböztetünk meg: az Ia típusú szupernóvák, amelyek egy kettős csillagrendszer részeként, egy fehér törpe csillag anyagát átrendezve robbannak fel, valamint a II típusú szupernóvák, amelyek egyetlen, nagy tömegű csillag életének végső, kataklizmikus fázisát jelentik. Szupernóvákat többé-kevésbé rendszeresen figyelnek meg különböző galaxisokban, és ezek a robbanások fontos információkat nyújtanak a csillagok életciklusáról, valamint az univerzum tágulásáról is.
Példák szupernóvákra:
-
SN 1604 (Kepler-féle szupernóva): Johannes Kepler fedezte fel 1604-ben; a Tejútban történt, és szabad szemmel is látható volt.
-
SN 1054 (Rák-köd): 1054-ben kínai csillagászok rögzítették; az egyik legismertebb szupernóva, amelynek maradványai ma a Rák-köd.
-
SN 1987A: Az egyik legismertebb modern szupernóva, amely a Nagy Magellán-felhőben robbant fel, és amelyet még mindig részletesen tanulmányoznak.
-
SN 1572 (Tycho-féle szupernóva): Ezt Tycho Brahe dán csillagász fedezte fel; a szupernóva az északi féltekéről volt látható.
Ezek az események kulcsszerepet játszottak a csillagászati felfogás kialakulásában és fejlődésében.